Keresés a honlapon

A díjugratás története

Az első díjugrató versenyekre a 19. század második felében, Londonban, Dublinban (Royal Dublin Society Show, ez a verseny ma is világhírű), Párizsban és Bécsben került sor. Ebben az időben kizárólag a lovas stílusát értékelték a versenyeken, de a szabályok fokozatosan úgy alakultak, hogy egyre hangsúlyosabbá vált az ugróképesség is.

Amikor 1912-ben olimpiai versenyszám lett a díjugratás, a szabályok még meglehetősen bonyolultak voltak, de a FEI 1921-es megalakulásával megtörtént a szabályok egységesítése, és megkezdődött a modern díjugrató versenyforma kialakulása.

A díjugratás volt az első a lovassportok közöl, ami a televíziós közvetítéseknek és a szponzori szerződéseknek köszönhetően profi sportággá vált. A sportágnak nagy lökést adott a világkupa 1979-es bevezetése, amivel a díjugrató versenyek egész évben folytathatók lettek, és a korábban hagyományosan csak szabadtérben folytatott versenyek télre bekerültek a sportcsarnokba, és eljutottak a világ legnagyobb városaiba.

A díjugratás és annak szabályai

A díjugratás lényegében nem más, mint egy rögzítetlen akadályokból álló, meghatározott területen lévő pálya lelovagolása. Ahogy a versenyek szinte nő, és az akadályok egyre magasabbak lesznek, a sport egyre inkább a kiképzésről, a ló és a lovasa közötti kapcsolatról szól, valamint arról, hogy a lovas mennyire képes a lehető legjobb vonalon végigvezetni a lovat, és hogy milyen a ló ugróképessége.

A versenyen az a lényeg, hogy az akadályok sértetlenek maradjanak. Kezdő szinten rövid, viszonylag egyenes vonalvezetésű pályán kell folyamatosan, jó ütemben és egyensúlyban végiglovagolni. Ahogy fokozatosan nehezednek a pályák, tesztelés alá kerül a ló képzettsége, és az a képessége, mennyire tudja rövidíteni, illetve nyújtani a vágtaugrásait az akadályok között és a kombinációkban, az akadályok pedig egyre nehezebbé válnak.

Minden akadály leverésért 4 hibapont jár, az ellenszegülés, a pályavesztés, a lóról esés és az alapidő túllépése szintén hibapontokat jelent. A klasszikus számokban minden résztvevő, aki hibátlan alappályát teljesít, összevetésben vesz részt, ahol a gyorsaság is számít. Végül az a ló-lovasa páros nyer, akik a legkevesebb hibát követik el és a leggyorsabb teljesítményt nyújtják.

A helyi versenyektől a nemzetközi versenyekig lehetnek vadászszámok, ahol elsősorban a gyorsaság számít; puissance vagy magasugró számok (ahol minden körben emelik az akadályok magasságát, aki ver, kiesik); derbyszámok ( amelyeken természetesen akadályokat is kell ugratni, mint pl.: a híres Hicksteadbenket); stafétaszámok; és pontgyűjtő számok, ahol a lovasnak a lehető legtöbb pontot kell adott idő alatt összegyűjtenie.

Az utóbbi évek legsikeresebb díjugrató nemzetei Németország, Franciaország és Hollandia. Mindhárom ország régóta tenyészt jó ugrólovakat. Nagy Britannia megőrizte jelenlétét e versenyeken, az USA pedig híres jó stílusú, hatékony lovasairól. Évtizedeken keresztül az USA válogatott keretének edzője magyar lovaglótanár, Némethy Bertalan volt. Brazília Nelson Pessoa, és fia, Rodrigo vezetésével bekerült a legjobb nemzetek közé, az 1996-os atlantai olimpián elnyert csapatbronzéremmel.


ÚJ HONLAP
2013.01.31.

Megújult tartalommal és szerkezettel ÚJ HONLAPOT INDÍTOTTUNK !!!



Az új weboldal eléréséhez kattints a képre!

A legfrissebbeket már csak ott olvashatjátok.

HÍRARCHIVUM
2010.03.26.

A korábbi híreket a linkre kattintva érhetitek el.

TOVÁBB >>